Lánykérés, ahogy veletek történt!

Az előzmények januárban kezdődtek... előtte sok rossz dolog történt velünk... aztán elcibáltam Szabit egy közelben lévő esküvő kiállításra, mivel már nagyon rég el szerettem volna menni egy ilyenre.

Vágyakozva néztem végig az egészet, azt gondoltam terhére lesz a dolog, viszont hazafelé a tudtomra adta hogy nem is volt ez annyira rossz élmény, akkor kezdtem reménykedni. :)

Március 11-e volt, talán az első olyan nap az idei évben hogy szikrázó napsütés volt... én viszont előtte való nap még lázasan feküdtem itthon. 11-én reggel úgy ébredtem, hogy sokkal jobban vagyok, jó kedvem volt, meggyógyultam! Szabi kitalálta hogy menjünk el kirándulni, jót tesz majd a friss levegő. Elindultunk Budapestre, felmentünk a Citadellára, ragyogó napsütés, nagy tömeg! (Mint kiderült az eredeti ötlet alapján itt történt volna a lánykérés, de ő nyugisabb helyre gondolt)

Ahogy nézelődtünk, megláttuk az óriás kereket (amire már régóta fel szerettem volna ülni) kitaláltuk hogy felülünk rá.
Mikor elértük a legmagasabb pontot, feltette A kérdést! Hozzám jössz?
(Nem tudom Ő izgult-e jobban, vagy én a magasság miatt :D )
Annyira boldog voltam...! Leírhatatlan! Természetesen a válasz IGEN volt! Az egyik legboldogabb nap az életemben! ❤

Kornél már a kapcsolatunk kezdetétől fogva szóba hozta a lánykérést, hogy ne is sejtsem, mikor szeretné megejteni. A lánykérés előtt szervezett olyan randikat is, amelyek „lánykérős szagúak” voltak számomra, de nem tette fel a nagy kérdést. E három „gyanús” alkalom után már nem tudtam volna kitalálni, hogyan tervezi, és már nem is éltem bele magam a lánykérésbe. Kornél ezzel elérte célját, hiszen meglepetésnek szánta a lánykérést.

Kornél írt egy verset, aminek a versszakait fatáblákba égette bele külön-külön, és havonta kaptam tőle egy versszakot.
Először születésnapomra megkaptam a 3. versszakot tőle, aminek a jelentését nem igazán tudtam megfejteni.
Karácsonyra megkaptam a 2. versszakot, aminek a tartalma szintén nehezen megfejthető volt számomra.
Vizsgaidőszakban is kaptam tőle egyet: az 1. versszakot.
Kornél akkor hívta fel a figyelmemet arra, hogy ezek a versszakok puzzle-darabkánként összeilleszthetőek.
Valentin-napra kaptam a 4. versszakot.
Próbáltam megfejteni a jelentését a versszakoknak és a táblák hátulján lévő rejtélyes jeleknek, de nem sok sikerrel jártam.

Nőnapra kaptam ajándékot Kornéltól, főzött nekem ebédet, azután a kedvenc kávézónkba is elmentünk, csodás nap volt!
Délután mindketten mentünk a magunk dolgára, este találkoztunk újra. Kornél felvetette, hogy elmehetnénk vacsorázni. Én pont nem voltam éhes, de elmentem vele. Azután sétálni támadt kedve, hát vele tartottam! Kikötöttünk egy buszmegállóban, fel is szálltunk egy buszra. A Gellért-hegynél szálltunk le, egy héttel korábban pontosan ugyanitt sétáltunk, amikor pont számítottam a lánykérésre. Most már nem dőltem be Kornélnak, csak egy randinak fogtam fel az egészet.

Végig engem hallgatott, ahogy meséltem a délutáni nőnapi alkalomról. Aztán megszólaltam: „Menjünk most már vissza a koliba, mert fázom és elmennénk mosdóba is!”
Kornél erre érdeklődött, hogy állok a versszakok megfejtésével. Én továbbra is vissza akartam menni a koliba, hogy ott beszélgessünk erről. Erre Kornél az elejétől a végéig elszavalta nekem a versét éjfélkor, amikor Budapest fényei világítottak már csak. Ahogy a négy versszakot mondta, következett egy bűvös ötödik, ami maga volt a lánykérés! Én úgy meglepődtem, ahogy Kornél hirtelen letérdelt és előkapta a gyűrűt, hogy elfelejtettem a kérdésre válaszolni! Csak csodálkoztam a dolgon: „Ez most komoly? Ez most tényleg megtörténik?”

Kornél pedig emlékeztetett a kérdésre, és természetesen „IGEN” volt a válaszom! Egyszerre voltam nagyon izgatott, a lehető legboldogabb, és könnycseppek is gyűltek a szemembe! Kornél fél évig szervezte a lánykérésemet, apukám véleményét is kikérte, és 9 hónapja voltunk együtt, amikor „IGEN”-t mondtam neki.
Ennél kreatívabb és romantikusabb lánykérésről még nem hallottam! Persze Kornél a vers összes titkát felfedte előttem, mind a tartalmát, mind a jeleket és számokat is megmagyarázta benne.

Sziasztok!

A párommal 2 éve vagyunk együtt! Kicsit abszurd volt az első találkozásunk ugyanis egy disznóvágáson láttuk egymást először! Beszélgetni kezdtünk! A találkozás kissé nehézkes volt, hiszen ő külföldőn dolgozik! Ennek ellenére a kitartásomnak köszönhetően egy pár láttünk!

Nemrégiben, pontosabban 2018.07.03-án (édesanyám születésnapján) voltunk együtt pontosan 2 éve. Azon a hétvégén a Balatonra készültünk. Pénteken mentünk, több barátunk is jött!
Megbeszéltük,hogy este elmegyünk egy étterembe és megvacsorázunk! Így is történt! Oda értünk, a barátok nagy része már az asztalnál ült! A pincér felvette a rendelést, közben beszélgettünk! Fel se tűnt konkrétan, hogy az én párom közben eltűnt! Kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy elém állt egy csokor rózsával! Ekkor már kezdtem sejteni, hogy ez nem egy sima vacsora lesz! Majd elkezdett szavalni egy verset... de nem akármilyet! A leendő vőfélyünk édesanyja írt neki egy verset, ami csak rólunk szól, a megismerkedésünktől mostanáig!

Nem titkolom, nem is tudnám, hogy meghatódtam, hiszen élő bejelentkezésben ment a lánykérés, persze, hogy mindenki más tudott mindenről! Nagyon aranyos volt! Sosem láttam ennyire izgulni! - De úgy gondolom megérte! Nagyon szeretem és most gőzerővel tervezzük az esküvőt és közös életünk folytatását!

Köszönöm mindenkinek előre is aki ad ránk egy szavazatot! Aki kiváncsi a videóra az a Csordás Tibor nevű felhasználó oldalán megtekintheti!

Karácsonyra kapott ajándék utazásunkat töltöttük Januárban, Barcelonában!

5 napot voltunk ott, utolsó napon nagyon jó időnk volt így lementünk egy kicsit a tengerhez, ahol Dávid mondta hogy csináljunk egy közös képet a parton. Én elindultam, ő jött mögöttem és amikor megfordultam akkor ő már térdelt és feltette a nagy kérdést! ☺

Természetesen IGEN-t mondtam!

Örülök, hogy egy olyan férfival köthetem össze az életem, mint Dávid! ❤

A mi eljegyzesunk története számomra gyönyörű és egy örök életre maradandó élmény marad.

A párom már hónapok óta tervezte, kicsit régimódi típus, így elment édesapámhoz és elkért tőle. Az ő egész családja tudott a tervéről és mindenki várta, hogy majd karácsonykor az egész család előtt megkér, hogy legyek a felesége, de ő nem szerette volna karácsonykor, mert elcsépeltnek tartja.
Az ő fejében végig az volt, hogy januárban, mikor elmegyünk Szlovéniába síelni, majd ott fogja e nagy lépést megtenni.

Január utolsó hetében el is utaztunk, és már az első napon megtörtént az eljegyzés (2018.január 22).

Megérkeztünk, kicsomagoltunk, majd elmentünk megnézni a sípályát, hogy másnap hova kell majd menni. A pálya aljához sétáltunk, gyorsan mindketten elintéztünk 1-1 telefont.
Miután letettük, megfordultam, mögöttem a pálya, előttem az egész város volt a gyönyörű naplementében. Ekkor hirtelen a párom fél térdre ereszkedett és megkért, hogy legyek a felesége. Annyira meglepődtem és elérzékenyültem, hogy csak bólogatni tudtam és szorosan átölelni őt jó sokáig. Utána elmentünk egy kis helyi étterembe ünnepelni.

Éppen két éve, egy kórterem küszöbét átlépve, munka közben ismertem meg életem szerelmét. A véletlen műve? Vagy a sors, esetleg egy jóakaró intézte úgy, hogy egy dietetikai tanácsadás során találtam meg a másik felem? Nem tudom, de hálás és boldog vagyok.
A legboldogabb.

Hihetetlen gyógyulni akarás, kitartás, következetesség, céltudatosság – talán ezekkel jellemezhetném leginkább Ádámot. Hosszú, rögös út vezetett élete egyik „leghosszabb napjához”, az IronManhez. Számos verseny, megmérettetés előtte, utána. Talán a versenyszellem, talán az, hogy mindig többet, jobbat, nagyobbat szeretne, vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy a nagyatádi verseny után pár hónapra rá ismét teljesíteni szeretné a „vasember” távot.

Egyébként is mindig tervez, forral valamit; most azonban hangoztatta is: nem csak maga miatt, nem csak a sport miatt csinálja. Én is kapok „valamit”.

„Ugye, befutsz velem a célba?”
„Sejted már, milyen ajándékkal készülök?”

A „ne számítsak nagy dologra”, a „tenyeremben is elfér ajándék” hallatán, az ékszerboltokban tett túrák és gyűrűpróbák után már vágytam is rá, hogy megtörténjen, végre megtörténjen.

A verseny napján nem kedvezett nekünk az időjárás; szakadó eső, vihar, hömpölygő Balaton… Kértelek, ne indulj, hadd ne izguljak érted, az egészségedért!
„De, de, de!” – hangzott a (szokásos) makacs válasz.

Hát, jó. Frissítési terv megvolt, felszerelés megvolt, az erő, a céltudatosság megvolt.

A napkelte borongós, a versenyközpont feldúlt, én pedig könnyes szemmel engedtelek el életed (második) leghosszabb napjára. Aggódva figyeltem a tajtékzó Balatont; kerestelek, néztelek – eközben jól bőrig áztam a parton.

Szervizeltem a bringád, futottam veled-utánad, etettelek, itattalak, biztattalak, bátorítottalak. Sötétedett, de láttam, már nem a maratonfutás okozta fájdalmak miatt görcsölsz, izgulsz. Mást láttam az arcodon.
Már csak 2 kör… Határozottan ki is jelentetted: „Készülj, mindjárt jön az ajándékod!”
Készültem, és tárt karokkal vártalak, hogy együtt, kéz a kézben szakítsuk át a célszalagot. A névre szóló célszalagod.

Na, állj! Ezen nem a Te, hanem én nevem áll. Jól látom? „Szarka Dorottya Lea! Leszel a feleségem?”

Leszek. Leszek, bármin is mentünk, megyünk keresztül. Leszek, bármi nehézség is áll az utunkba! Jobb ember lettem melletted. A „semmiből” érkeztél, a „semmiből” lettél a mindenem.

Sziasztok! ☺

Elmesélném nektek az eljegyzésünk történetét, még nagyon friss menyasszony vagyok.

Karácsony előtt megkérdezte a párom hogy van-e olyan dolog amire én vágynék. Annyit mondtam neki hogy az egyik nagy vágyam, hogy egyszer eljuthassak Disneylandbe. Így hát meglepett 2 db repülőjeggyel Párizsba, ami múlt hétre szólt.

Kedden mondta, hogy nézzünk aznap várost, menjünk először az Eiffel-toronyhoz. Hűvös volt reggel, szemerkélt az eső, fújdogált a szél, de azt mondta hogy keres egy parkot amit a képeken látott,mert onnan milyen gyönyörű a kilátás a toronyra. Mikor már sokadik perce csak körbe-körbe sétáltunk az Eiffel-torony körül, kérdeztem, hogy mégis melyik az a park, vagy mutasson képet mert nem tudom mit keresünk.
Mikor a torony lábához értünk (szintén egy parkban ☺) közel húzott magához, kérdezvén, hogy nem fázom-e.

És akkor előkerült a kis doboz a zsebéből, nagy izgulás közepette elmondta, hogy ő már egy ideje ezt tervezgeti és most csak a tökéletes helyszínt kereste. Állítólag Édesapámtól is megkért már. ☺
Ott összeölelkezve megkérdezte, hogy leszek e örökre az Ő kicsi szerelmes kincse? Leszek-e a felesége?
Remegő hangon, hatalmas mosollyal az arcomon mondtam IGEN-T! ☺ ❤

Köszönöm,ha elolvastátok!
Barbi

Sziasztok!

A mi történetünk napja 2018. 05. 24.

Korábban vásároltunk egy „páros fotózást”, melyre a párom egyeztette a helyszínt és az időpontot a fotóssal.
Úgy vártam már, mert előtte nem volt dolgunk még profi fotóssal. Elmentem sminkeshez, vettem King és Queen felíratú pólókat is.

Semmit nem tudtam a kis tervéről, persze a fotós be volt avatva mindenbe. :)

A Budai Várnál pózolgattunk, készültek a fotók, aztán egyszer csak letérdelt és feltette a kérdést:

Ő: Darabos Dóra, hozzám jössz feleségül?
Én: Te meg mit csinálsz?

Mentségemre szóljon, fel sem fogtam... :D

Aztán láttam, hogy nagyon zavarban van, a párbaszéd pedig így folytatódott:

Ő: Most akkor... igen??
Én: Igen! Persze, hogy igen! :)

Aztán a nyakába ugrottam, jól megcsókolgattam és miután felfogtam, persze elérzékenyültem.

Elmondta utána, hogy nem erre a reakcióra számított, de ez így volt különleges. :)

Doma Boglárka vagyok, vőlegényem Balogh István, tavaly szeptember 7-én kérte meg a kezem a lehető legcsodásabb módon, ennek a történetét szeretném megosztani veletek!
Több, mint 4 év együtt töltött idő után, őszintén szólva, már nagyon vártam, hogy feltegye nekem a nagy kérdést, de erre, így, sose gondoltam volna:

Épp Egerben nyaraltunk, szeretünk oda visszatérni, mivel kapcsolatunk során többször is üdültünk már ott kettesben. Általában a programokat én tervezem, hogy merre menjünk, mit is nézzünk meg, vagy épp hol együnk? Most azonban, egyedül, a szeptember 7-e, csütörtökre mondta azt, hogy ő már kinézett egy jó programot délutánra, oda, mindenféleképpen menjünk el! Hogy mi is volt ez? Egy „lovagi torna” az Érsekkertben. Állítása szerint, csütörtökön 14:00-tól kezdődik, be lehet öltözni, korhű ruhába, lesz vásári forgatag, meg minden, ami ilyenkor kell. Megmondom őszintén, nem nagyon lelkesedtem az ötletért, de ő úgy beleélte magát, hogy végül mondtam, persze, menjünk! Hogy közeledett egyre jobban a csütörtök, kezdtem egyre jobban kételkedni, kicsit gyanakodni, hogy lehet nincs is, semmi ilyen program? Se, egy plakátot nem láttam a városban erről, se facebook-os eseményt se találtam, de ő nagyon ragaszkodott hozzá, hogy márpedig csütörtök 14:00 Érsekkert!

Eljött a nagy nap, a délután, de borzalmas idő volt! Szakadt az eső, hideg volt, fújt a szél. Így mondtam neki, hogy lehet inkább a szállodában kellene maradnunk, de mivel ő nagyon vágyott, nem szerettem volna neki csalódást okozni, így hát jobban felöltöztünk, vittünk esernyőt és elindultunk.

Amikor odaértünk, nem, hogy ló, lovag nem volt, még egy embert se láttunk! Mondtam is neki, hogy biztosan a rossz idő miatt elmaradt, de ő csak ragaszkodott tovább hozzá, hogy menjünk a hídhoz, ott lehet korhű ruhába beöltözni és lefotóznak minket. Amikor odaértünk, tényleg volt ott egy fotós, de ő csak egy modellt fotózott, akin hát nem volt páncél. Mondta, hogy ha már eljöttünk ide, sétáljunk a kis tó partján egyet, menjünk fel a hídra, utána tényleg visszamehetünk már a szállásra.

Azonban a híd közepén megállt, és az első találkozásunkról, ismerkedésünkről kezdett el beszélni. Utána letérdepelt, és nekem végre összeállt a kép! A fotós már nem a modellt, hanem minket fényképezett, én meg csak álltam és sírtam, amíg ő vizes kövön térdepelt és feltette a nagy kérdést, hogy leszek-e a felesége? Természetesen IGENT mondtam!

Utólag, mint kiderült, szüleimet, testvéreimet kb. 1 hónappal előtte megkereste őket, hogy engedélyezik-e a lánykérést, ők igent mondtak, de mivel, hogy a családunk, barátok kimaradnának ebből az élményből, azért gondolta, hogy keres egy fotóst, aki minden pillanatot rögzíthessen nekünk! Állítása szerint „a lovagi torna, meg csak úgy jött!”

Az egész, egy nagyon jó ötlet volt a részéről, mivel a család, de főként én, azóta is csak azokat a képeket bámulom, és gondolok vissza erre a csodás történetre, a „mi lovagi tornánkra”!

Most, hogy írom nektek ezt a levelet, és visszaemlékezem rá, folyton a könnyeimmel küszködök. Azért gondoltam, hogy megosztom veletek ezt a csodás élményt, hogy minél többen olvassák el, és mondják azt, hogy le a kalappal előtte! Számunkra mindenféleképpen ez, a legötletesebb leánykérés!

Kedves Olvasó!

Az eljegyzésünk szellemiségéhez hozzátartozik egy kis Mi történelem is.

3 évvel ezelőtt diákként dolgoztam (Brigi) egy kis Tesco-ban, ami egy hajításnyira volt Arnold lakhelyétől, így hát nap, mint nap találkoztunk, ám a hosszas beszélgetések elmaradtak, ami a munkámnak is köszönehető volt és a fiatalember félénk személyiségének is. :)
Egyik nap munka közben zizgett a mobilom és egy ismerősnek jelölést láttam, ami tőle jött. Idővel kiderült, hogy ő úgy talált rám Facebook-on, hogy volt egy közös ismerősünk, a fodrászunk (milyen kicsi a világ).

Jöttek a randik, az összeköltözés, majd eljutottunk idén március 2. napjáig, amikoris Arnold 30. születésnapját ünnepeltük a fentebb már említett fodrászunk által megnyitott kávézó/sörözőben, ahol ott voltak a barátaink és a családunk egy része. Az egész nap egy merő rohanás volt, tortát, süteményeket, ajándékokat intézni stb.

Eljött hát az este, amikor már mindenki ott volt, akire számítottunk. Bécivel (fodrász és kázézó tulaj) átballagtunk a tortáért, meggyújtottuk a gyertyát, a tűzijátékot, levittük a lépcsőn, Arnold elfújta, majd figyelmet kért mindenkitől. Beállt velem a tömeg közepére és belekezdett. Azon a helyen, ami ahhoz az emberhez köthető, aki, ha nincs lehet, hogy sose vette volna az erőt, hogy személyesen hívjon randira, azok között az emberek között (nem mindannyian), akik nélkül az életünk semmit nem érne, letérdelt és a már évekkel ezelőtt kinézett gyűrűvel (hattyú tetováláshoz dukáló, hattyús, köves gyűrű, ami sok minden mellett számomra az igaz szeretetet is szimbolizálja), egy általa megtervesztett Tesco gazdaságos gyűrűsdobozban megkérte a kezem. Hát mondhat az ember erre nemet? Persze, hogy nem, hát milyen ciki lett volna. ;)

Egy szó, mint száz, felejthetetlen érzés az, amikor az egyébként félénk párod, aki először nem is igazán mert megszólítani, erőt vesz magán és azzal is kimutatja a szerelmét, hogy számára nem teljesen kiismert emberek előtt így kinyíljon.

6 éve vagyunk együtt a párommal, idén nyáron a bátyámnál nyaraltunk Amerikában. Július 7-én, szombaton Las Vegasból elindultunk megnézni a Grand Canyon-t. Nagyon meleg volt, de a csodálatos látvány mindenért kárpótolt. Leraktuk az autót, mert busszal vittek minket tovább, 3 helyszínt nézhettünk meg.

Az első helyen vadnyugat hangulat fogadott minket, céllövőldével, rodeo-s bikával.

A második helyszín a Skywalk, amit sajnos nem tudtunk tüzetesebben feltérképezni, ugyanis jött egy vihar.

Az utolsó helyszínen párom megfogta a kezem, egy szikla felé húzott, hogy gyönyörködjünk együtt a tájban. A következő pillanatban pedig letérdelt és megmondom őszintén innentől kezdve nem sok mindenre emlékszem, mert úgy sírtam, mint egy gyerek. Ezután nem sokkal elkezdett esni az eső, ami a mexikóiknál azt jelenti, hogy szerencsénk lesz.

Életem legszebb napját éltem át.

Tudni kell rólam, hogy menthetetlenül romantikus tìpus vagyok. :) Ebből kifolyólag 4 éve minden hónapban megünnepeljük a mi napunk, a 9-ét.
Nem volt ez masként most sem, szépen felöltöztünk és elindultunk vacsorázni. Nagyon szép hely a Városlogetben.

Zoli mondta, hogy utána csónakázhatunk egyet a tavon. Nagyon örültem az ötletének. Kihajóztunk, beszélgettünk,majd egyszercsak mondta, hogy nagyon szép 4 év volt, és még sok sok időnk lesz együtt. Nagyon szeret,majd letérdelt .. hú itt már nagyon meglepődtem, elővette a gyűrűt és megkérdezte, hogy leszek-e a Felesége.

Természetesen IGEN-t mondtam. Ám a java csak ezutan jött. Kiderült, hogy titokban leutazott a szüleimhez és megkért tőlük. Ráadásul saját maga tervezte (a Hugom pedig segìtette tanácsokkal) a gyűrűt, teljesen egyedi es rendkìvül gyönyörű!!!

Minden álmom valóra vált ezen az estén, nem lehetek elég hálás azért, hogy ennyire szeret! Mindennel jobban szeretem én is!

Örökkön örökké! ❤❤❤

Egy nagy álom volt, hogy egyszer majd letérdel elém és megkéri a kezem. Martin tudta, hogy már nagyon türelmetlen vagyok és hogy már nagyon várom a nagy napot!

Január 12-e volt és a szalagavatómra készültem egész nap. Nagyon izgultam a tánc miatt és hogy ne lépjek a szép fehér ruhára.

A szalagavató végén mindenki a családjával fotózkodott ahogy én is. Az osztályom egy fotóst is felkért erre a napra, aki közöttünk mászkált és fotózott. Mi a tömeg közepén voltunk. Martin szólt a fotósnak, majd hozzámfordult és közben a zsebébe nyúlt, én már akkor tudtam, hogy mi fog történni.

Letérdelt előttem és én annyira boldog lettem, hogy felsikítottam, ezt mindenki észrevette és tapsoltak. Martin csak annyit tudott kérdezni, hogy: „Leszel?”.

Én egyből bólogatni kezdtem és a nyakába ugrottam. Felállt és az ujjamra húzta a gyűrűt, ami pont jó volt. Soha nem felejtem el ezt a csodálatos napot.

2016. Július 22.
Az álmom, hogy egyszer majd az Eiffel torony előtt kérjék meg a kezem!

2017. Szeptember
A barátom azt mondta sokaknak a környezetünkben, hogy még idén meg fogja kérni a kezem, és én már izgatottan vártam, hogy na melyik nap lesz az.

2017. December
„Már csak 31 napod van hátra”- mondtam magamnak, és minden egyes nap úgy keltem fel, hogy na, lehet ez lesz az a „Nagy nap”, amit már régóta várok.

2017. Karácsony
Karácsonyi ajándékként kaptam egy szatyor kis piros cetlit és egy levelet: „Minden nap csak 5-öt húzhatsz” – hangzott az üzenet.

Tehát elkezdődött egy kis játék. A cetlik egy része üres volt, de közöttük 10 db számot rejtett el. A 10 szám 10 ajándékot a 10 ajándék pedig 10 levelet jelent. (közös élmények: egy vonatjegy Pestre, óriáskerekezés, Jégkorizás a Műjégen, egy rózsa...)
Amikor kihúztam egy számot, akkor kaptam meg az ajándékot és utána a levelet.
A levelekben el voltak rejtve betűk és egy kérdőjel. Gondoltam ez egy kérdés lesz, de valahogy nem akart kijönni a megfejtés, gondoltam nem magyar mondat.

2018. Január 1.
2017 elmúlt. És még mindig nincs gyűrű a kezemen. Gondoltam, csak a játékot folytatja, hogy ne számítsak rá, és meglepetés legyen az a nap.
A tavalyi évünk nem volt teljes mértékben szuper év, biztosan ezt az évet tiszta lappal akarja kezdeni.

2018. Január 16.
Kihúztam a 10. számot, elfogytak a lapok, vége a játéknak. Kíváncsi voltam egész nap, mi lesz az utolsó, „csúcs” ajándék, sőt egy különleges érzés volt bennem, így picit ki is öltöztem. Délután mikor mentem haza, francia zászlók voltak a falon, havazott. Kopogtak az ajtón: a barátom várt kint az udvaron. Megijedtem. Most mi lesz?!
Kimentem, és hátravitt az udvarunkba. Mikor megláttam a kis asztalon az Eiffel tornyos órát, képet, gyertyát, meglepődtem, ő ezt mondta:

„Mivel nem tudtunk elmenni Párizsba, hogy ott legyünk az Eiffel torony előtt, ezért én elhoztam neked, mert tudom, hogy ez a nagy álmod.”

Igazából rajtam múlt, hogy mikor húzom ki a 10. levelet, tehát karácsony óta bármelyik nap lehetett volna.
Viszont most megkaptam és benne volt a megfejtés:

„Seras tu ma famme?”  Ami azt jelenti: „Leszel a feleségem?”

Én pedig hitetlenkedve: „Ez most az igazi kérdés?!” :D erre ő elővette a gyűrűt, letérdelt, és megkérdezte:

„Laura, leszel a feleségem?”

Az első közös nyaralásunkra készültünk. Én mit sem sejtettem abból, hogy a párom mire készül.

2016. július 24-én indultunk el Görögországba. Már kint voltunk pár napja, amikor a párom felvetette az ötletet, hogy menjünk el sétálni a naplementében a partra.

Július 28-a volt.

A párom egy arra jövő hölgyet kért meg, hogy csináljon rólunk képet. Még ekkor se sejtettem semmit. Az első képnél a párom átölelt és elkezdte elmondani, hogy mennyire szeret és mit jelentek a számára, majd letérdelt és elővette a gyűrűt, ami mint kiderült végig ott lapult a bőröndben és nem egyszer hoztam a frászt a páromra azzal, hogy odanyúltam amerre elrejtette.

Senki nem tudta, hogy mire készül. Engem annyira meglepett és meghatott, hogy sírni kezdtem.

Azóta is ezt vallom életem egyik legszebb pillanatának.

Néhány hónappal ezelőtt, ahogy sétáltunk a Keletiben, szóltam Gábornak, hogy lóg a cipőfűzője. Ő féltérdre ereszkedett, hogy bekösse a cipőjét, erre én odaálltam elé és hangosan elkezdtem mondogatni, hogy „Igen, igen, ezerszer is igen, mindig is erre vágytam!”, közben sírást mímeltem. Erre Ő felállt és szó nélkül elsétált. Én nevettem, ő valamiért nem tartotta viccesnek.

Július 2-án elmentünk közösen a boltba. Hazafelé menet szóltam neki, hogy lóg a cipőfűzője. Erre féltérdre ereszkedett és azt mondta, „Legutóbb nem kellett megkérdeznem, de most felteszem a kérdést. - elővette a dobozkát - Hozzám jössz feleségül?” Most nem csak mímeltem a sírást. :)

Igazi diákszerelem a miénk, 2006. június 19-e óta alkotunk egy párt.

A 10. évfordulónkon kérte meg Viktor a kezemet, bevallom számítottam rá, de azt nem sejtettem, hogy az évfordulónk lesz az a nap.

Átlagos napnak indult, elvitt ebédelni, majd délután a kiskutyánkat sétáltattuk egy parkban, ahol 10évvel azelőtt megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője. Nekem még akkor sem esett le, hogy mire készül, amikor a parkban voltunk.

Letérdelt és megkérdezte, leszek-e a felesége? A válaszom természetesenen IGEN volt. Idén szeptember 08-án összeházasodunk!

Már nagyon várjuk mind a ketten, bár vannak még teendőink addig...☺

Sziasztok! ☺

A párommal 4 éve élünk boldog párkapcsolatban. Idén eljött a nagy nap. Az édesanyja férjhez ment. A ceremónia is már nagyon megható volt, már ott is sokan sírtak. Mikor a végéhez értünk mindenki elindult kifele hiszen következett a csokordobás. Minden hölgy már izgatottan állt. Már csak én hiányoztam onnan. :)

Én nem csak vendég voltam hanem az esküvő fotós is egyben, így muszáj volt csinálnom egy kamu dobós képet.

Ezek után én is beálltam a sorba, majd mindenki izgatottan hangosan visszaszámolt...
3-2-1...☺

Mindenki ledöbbenve állt... Hiszen a csokor nem repült. A párom édesanyja elindult felém miközben mindenki széthúzódott.
Amikor oda ért hozzám, rám nézett és könnyes szemmel azt mondta nekem:
„Most te következel!”

Épp hogy pislogtam a párom már ott térdelt az édesanyja mellett kérdezve hogy:
„Hozzám jössz feleségül?”

Hát sajnos leírni azt nem tudom Nektek, hogy akkor mit éreztem. Hisz ez leírhatatlan érzés volt.
Soha nem voltam olyan boldog, mint abban a pillanatban. Annyira sírtam, hogy senki nem értette, hogy igent mondtam-e, vagy nemet.
Természetesen Igen volt a válaszom. A nyakába ugrottam és el sem engedtem. Mind a ketten sírtunk.
Nagyon szeretem és imádom.

❤ Nem tudnám mással elképzelni az életem!

Első repülőutunk Párizsba vezetett. Az Eiffel-torony látogatása a második napra volt tervezve, fel is mentünk, ahol rengetek ember volt...
Miután lejöttünk, Attila mondta, hogy üljünk le a fűbe és csodáljuk a gyönyörű tornyot, tájat, de előtte keressünk egy üzletet, ahol vegyünk egy üveg pezsgőt, mert így még romantikusabb.

Pezsgő beszerezve, fűre leheveredve... sokat beszélgettünk, csodáltuk a tornyot. A nap már kezdett lemenni... én elmentem a mosdóba, közben a párom készített egy videót magáról, ahol elmondja, hogy készül megkérni a kezem, amit először az Eiffel-torony tetején akart, de mivel sokan voltak, nem találta jó ötletnek, mert idézem, „nem tudtunk volna ott a tömegben egymásnak úgy igazán örülni, hogy közben lökdösnek és lábunkra lépnek” aztán, hogy reméli, hogy tetszik a gyűrű és nagyon izgul, nem szeretne egyedül haza repülni. :)

Sötét lett, bekapcsolták az esti fényeket. Gyönyörű volt! Attila valami oknál fognál arrébb ment (bekapcsolta a videót a telefonján) én bámultam a tornyot, aztán odalépett elém, letérdelt a megkérdezte, hogy „Leszek-e a felesége?”

Gyönyörű pillanat volt, a körülöttünk lévők pedig tapsoltak... nekem pedig csak folytak a könnyeim és természetesen nem kellett egyedül hazarepülnie.
Csodálatos nap volt!!!

2016 az EB éve volt. Nagyon sok év után a Magyarok újra kijutottak. Párom megigérte, hogy ha kapunk jegyeket, akkor elvisz az egyik mérkőzésre Franciaországba. Nagy reményekkel vártuk a visszaigazolást, amit meg is kaptunk a Marseille-i stadionba.

Elkeztem tervezni az utat, a szállás foglalását...
A meccs napján mikor el szerettük volna foglalni a Hotel szobát, kiderült, hogy valami nem volt rendben a foglalással, így idegesen és fáradtan mentünk a Stadionba, hogy ott szorítsunk a magyar válogatottnak, a kedvünket kicsit oldotta a döntetlen végkimenettel.
A végén újraterveztük a hazafelé utat, amibe belekerült a tengerpart, Párizs és München is...

Párizsba nagyon szerettem volna feljutni az Eiffel-toronyba, ami sajnos az eső és a terrortámadások miatt aznap le volt zárva és katonák voltak minden utcába a környékén.
Nagyon csalódott voltam, hogy ezen a nyaraláson semmi sem akart nekünk összejönni. Egy utcába leparkolt a párom kicsit kinyújtózni, de kiszálni az autóból nem tudtunk mert szakadt az eső...

Sírva fakadtam és szerettem volna végre hazamenni, ekkor párom feltérdelt a kocsi vezető ülésén amire azt hittem, hogy valamit keres a hátsó ülésen, de nem, hanem feltette a nagy kérdést.
Természetesen igen volt a válasz, amiután összeborulva sírtunk és nevettünk, így legalább már örömömben, mint bánatombam.
Hazafelé elmesélte, hogy az Eiffel-torony tetején szerette volna, de így elmondhatod, ilyen lánykérése nem valószínű, hogy volt másnak is.
A nagy nap pedig 2019.05.25, amit már nagyon várok, és szervezek. ☺

Ez lenne a mi kis eljegyzési történetünk. ☺

4,5 fél éve élünk boldog párkapcsolatban a párommal. Voltak hullámhegyek, hullámvölgyek, nehezebbnél nehezebb időszakok, de az utóbbi időben csak felfelé ível a kapcsolatunk. Úgy szeretjük egymást, úgy nézünk egymásra mint az elején. Egyszerűen nem tudunk meglenni egymás nélkül.

Február 9-én épp végeztem a munkahelyemen, ami egy dunaiparti szálloda. A kollégák egy kis csellel felcsaltak a legszebb lakosztályába, aminek a terasza a kedvenc helyszínem Budapesten. Gyönyörű szép a kilátás, belátni az egész várost, Dunát, Budai várat, Gellért hegyet.

Amikor beléptem a szobába, rózsaszirmok, és gyertyák voltak végig a teraszig, de sehol senki nem volt. A teraszon megláttam egy papírt aminek a címe az volt: A Virág. A történetünket írta le lépésről lépésre. Alig bírtam végigolvasni, már akkor sírtam, de amikor a végéhez értem megszólalt a közös zenénk, megfordultam és ott állt előttem, letérdelt és feltette a nagy kérdést. Alig hagytam végig mondani rögtön rávágtam, hogy igen és sírva a nyakába ugrottam. Sose voltam még ilyen boldog. Összebújva neztük a kivilágított Budapestet, a csillagokat, majd elmentünk egy étterembe megünnepelni. Életem legboldogabb napja volt.

A történet ismerős lehet az egyik kedvenc sorozatunkból (Így jártam anyátokkal), innen jött az ihlet. :)

Sziasztok!

Nekem még hihetetlenek tűnik, hogy menyasszony vagyok, de még csak pár napja kérte meg a párom a kezem! :-)

Az eljegyzésem időpontja 2018 július 14.

A párommal először tavaly 2017 február 13-án találkoztam. Egy társkereső oldalon kezdtünk el beszélgetni.  Kicsit meg kellett küzdenie, hogy a párja legyek, de örülök neki, hogy nem adta fel. A küzdelmének oka az volt, hogy 5,5 évvel fiatabb nálam, és nekem meg van egy mostmár 7 éves kisfiam.  Beleszerettem és elnyerte a kisfiam szeretetét is.

2018 februárja különleges lett a számunkra. 13-án volt az 1 éves évfordulónk, 14- Valentin nap,  viszont 15-én kaptunk az élettől egy nagy ajándékot. Azon a napon derült ki, hogy kisbabánk lesz!! :-) Nagy volt az öröm a családban. Mivel úton volt a kis jövevény, így a párom elhitette velem, hogy 3-4 év múlva vesz el feleségül, addig majd gyűjtünk. Ez volt az ő elterelő hadművelete.

2018 július 14-én akarta ünnepelni a szülinapomat, ami 10-én volt. Már pár nappal előtte mondogatta, hogy mennyire várja a szombatot, de én nem értettem, hogy miért. Csak annyit mondott, hogy 2 helyre szeretni elvinni, és hogy az első helyszínre fél 3-ra kell odaérni. Először elvitt a Budapesten lévő Trófea Étterembe. Kettesben ebédeltünk és beszélgettünk. Utánna elmentünk a második helyszínre kocsival. Kiderült, hogy a Kopaszi gátra vitt el, ahol először találkoztunk, és itt csattant el az első csók is! A Duna öböl legvégére szeretett volna sétálni velem, mint legelőször, de a kislányunk, akivel addigra már 27 hetes terhes voltam, egy kicsit megnehezítette apuci dolgát. Mivel már nagy hasam van, így nehezebb a séta, viszont aznap még a pocakom is megfájdult, csak nagyon lassan tudtam menni. Mire a végére értünk, bevallom 3-szor le kellett ülnöm pihenni. Viszont feltünt nekem, hogy nagyon elakarja érni a legvégét. Meg is kérdeztem tőle, hogy „nosztalgiázni akarsz?” azt mondta igen.

Elértük a célt, én naív még mindig nem sejtettem semmit.  Megálltunk egymással szemben szorosan és megkérdezte tőlem, hogy ugyan úgy szeret-e, mint az elején, én persze mondtam neki hogy igen. Utánna ő is bevalotta, hogy csak velem és a gyerekekkel tudja már csak elképzelni a jövőjét. Nagyon szeret és örökké velünk marad!

Majd megkért, hogy csukjam be a szemem, mikor kinyitottam előhúzott egy szívalakú piros ékszerdobozt, és megkért hogy legyek a felesége!! :-) Én elpityeregtem és IGENT mondtam neki! Soha nem fogom elfelejteni azt a napot! Nem gondoltam volna, hogy még a baba megszületése előtt mennyaszony leszek!

2017.12.05.-én a SZÜLŐSZOBÁN kérték meg a kezem.

A leendő férjem aznap végig mellettem volt és bátorított. Együtt végig csináltuk azt a csodálatos és nehéz napot. ❤
17:10-kor megszületett első közös gyermekünk. Mikor már csak hárman voltunk a szülőszobán, feltette a nagy kérdést.

Gyönyörű nap volt.
Egyszerre lettem édesanya és menyasszony.

A mi gyönyörű kapcsolatunk 7 éve kezdődött, júliusban. Amolyan szerelem első látásra volt. Megláttuk egymást és a szikra rögtön megvolt. Amikor összejöttünk, rá 6 hónapra azt mondta a párom habozás nélkül, hogy én vagyok neki az igazi és a jövőben én leszek a felesége. Persze nem vettem komolyan, mert hát hogyan gondolhatja ezt 6 hónap után. Meg is mondtam neki, hogy ez nem lesz olyan egyszerű. Ugyanis engem csak Keszthelyen kérhetnek meg, letérdelve, a kastélyparkban a tónál. Addig engem el lehet felejteni mint feleség.
7 év után persze, hogy lejjebb mennek az igények, el is feledkeztem már erről a kijelentésemről. Meg úgy az esküvőről is lemondtam már, és inkább a családalapításra kezdtem el koncentrálni. Párom egyik nap azt mondta, Pünkösdre foglalt szállást Keszthelyen az egyik szállodába, menjünk le egyet pihenni. Furcsálltam is mert nem álltunk túl jól akkor anyagiakban, nem éreztem azt, hogy pont most kéne elmenni pihenni. De hát már jó ideje nem nyaraltunk, nem ellenkeztem utána.

3 napra mentünk Keszthelyre, csodálatos volt a szállásunk, és gyönyörű időnk volt. Első nap semmi komolyabbat nem terveztünk, a helyi múzeumokat látogattuk meg. Alapból emelkedett volt a hangulat köztünk, mert számomra Keszthely a mennyország. Szerelemország. A világom közepe.

Másnap terveztünk komolyabb programokat. Párom még sosem volt a tapolcai tavasbarlangban, így gondoltam meglepem ezzel a kis programmal. Nagyon örült neki, úgy csillogott a szeme a kíváncsiságtól mint egy kisgyereknek. Utána a Szigligeti várba mentünk, fantasztikus volt a kilátás, az időnk is nagyon kellemes volt.
A vár látogatás után visszamentünk Keszthelyre ebédelni, és akkor beszéltük, hogy elsétálhatnánk a Festetics kastélyparkba. Pechünkre az étteremben a pincér nagyon bunkó módon viselkedett velünk és a felszolgált étel sem volt túl kellemes.

Ebéd után úgy gondoltuk, hogy gyalog tesszük meg az utat a kastély felé. Párom nagyon sóhajtozott az úton, már-már fújtatott mint a pacik. Először azt hittem, az ebéd emésztése okozza ezt a kellemetlenséget, majd átfutott az agyamon, hogy mi van ha az epéje görcsölt be, mint tavaly ilyenkor. Azt mondta, hogy csak az ebéd volt nehéz, azért sóhajtozik ilyen gyakran (2 percenként).

Amikor átléptük a kastélypark kapuját, akkor nem csak sóhajtozott hanem „Istenem...”-ezett is már. Komolyan azt hittem, hogy fáj a hasa. Sőt, a homloka és a halántéka is verejtékezett, és csorgott le az arcán. Kis séta után, mondta, hogy tegyem a kezem a mellkasára, hogy nézzem meg, hogy ver a szíve. Kalapált elég rendesen, és akkor villant be, hogy lehet pánikrohama van. Bár nem tudtam mitől, de olyan tüneteket produkált. Mondtam is neki, hogy ne izguljon, üljön le, hívom a mentőket. Erre a kijelentésemre még jobban elsápadt, és közölte velem, hogy semmi baja, ha rosszul lenne azt érezné.

Hátra sétáltunk a parkrész másik részére, ahol először megnéztük, a madárházat. Akkor semmi baja nem volt, a tünetek elmúltak. De amikor a kis tóhoz akartunk sétálni ami nem régiben lett felújítva, újra verte a víz, és sóhajtozott. Mondta, hogy üljünk le az egyik padra a tó mellett. Le is ültünk, én meg gyönyörködtem a kilátásban. A tó szépen fel lett újítva, tiszta volt a vize, és új hidat is csináltak hozzá, egy sokkal szélesebb, romantikusabb hidat amit fehérre festettek. Mögötte volt egy kisebb vízesés is. A költői látvány addig tartott amikor már elkezdtem unatkozni fél óra után. A párom azt mondta, hogy várjuk meg amíg elmennek a hídról, mert szeretne egy szép fotót csinálni kettőnkről. Na de amikor már senki se volt a hídon akkor se akart odamenni, mert "Olyan szépe ez a pillanat ne siessünk." Akkor megkértem, hogy menjünk fel a vízesés tetejére, mert ha nem megyünk, akkor megyek csak én. Erre már engedett, és felsétáltunk. Szegény nagyon rosszul volt már vártam mikor ájul el. Mikor felértünk a tetejére, mondtam neki, hogy innen a legszebb a kilátás. Ennél csodálatosabb pillanat nem is lehet az életben. Ekkor mondta azt, hogy csukjam be a szememet. Nem vontam kérdőre, eleget tettem a kérésének. Hallottam, hogy nagyon motoszkál de ötletem nem volt, hogy mire készül. És akkor azt mondta, hogy nyissam ki a szemem. Mikor kinyitottam, ott volt előttem, könnybe lábadt szemekkel és remegő hangon megkérdezte, hogy „Hozzám jössz feleségül?”. Elsőre fel sem fogtam mi történik, csak annyit kérdeztem vissza hogy „Ez most komoly?”. Páromnál már majdnem képszakadás volt, de biztosra ment, és újra megkérdezte. Persze, hogy a válasz „Igen” volt. Akkor fellélegzett és egymás nyakába borultunk. Akkor tudott szóhoz jutni, és azt mondta, hogy senki mást nem tudna elképzelni maga mellett az életben, csak engem. Bennem találta meg a lelkének a másik felét akivel teljes életet élhet.

Azóta minden nap „menyasszonyom”-nak szólít. Így most már 2018. május 19. egy kis ünnep számunkra, és Keszthely ennél is kellemesebb város lett számunkra.

Sziasztok! ☺

2017.06.23-án egy esküvőre voltunk hivatalosak.
A templomi esküvőt követően, csokordobásra került sor. Beálltunk, mi, azon lányok, akik még vártunk életünk egyik, és azt hiszem egyben legfontosabb kérdésének feltételére.
Miután mindenki készen állt, a vőfély elszámolt háromig, a csokor azonban nem repült el, hanem a menyasszony kezében maradt, aki ezután felém indult és a kezembe adta azt. Miután megértettem mi történik, keresni kezdtem Petit, ekkor már ott térdelt mögöttem, és feltette azt a bizonyos kérdést!

Természetesen Igent mondtam! ☺

Boldog vagyok, hogy ezt veletek is megoszhatom! ☺

A mi eljegyzésünk 2017. október 21-én történt.

Amit tudni kell Rólam, hogy a kedvenc állatom a tigris. :) Több, mint 2 év együtt járás után, egyik nap azt mondta a Párom, hogy holnap elvisz kirándulni, de nem mondta meg, hogy hova is megyünk. :) Másnap reggel el is indultunk, nagyon izgatott voltam. Egy óra autózás után megérkeztünk a Felsőlajosi magán állatparkba. Már nem elsőre jártunk ott, de mindketten szeretjük azt a helyet, így örültem, hogy újra ott lehetünk. És persze voltak tigrisek is, ami plusz pont volt. :)

Szépen menetrend szerűen körbe is jártuk a parkot, amikor mondta, hogy menjünk a bemutató kifutóhoz. Amikor odaértünk, akkor tudtam meg, hogy van a parknak egy kis tigrise, akit be fognak mutatni. :)

El is kezdődött a bemutató, majd kb. fél óra múlva a park tulajdonosa mondta, hogy valaki örökbe fogadta a kis tigrist, Sunnyt. Szólt, hogy tegye fel a kezét az örökbefogadó, de senki nem jelentkezett. Ekkor bemondta a nevemet. :) Huhh, hát én annyira meglepődtem és olyan boldog voltam. :) Megkaptam a kis ajándék csomagomat és folytatódott tovább a bemutató.
Ott bevált szokás, hogy egy kis kerítésen végig sétáltatják a kis állatokákat, hogy a látogatók minnél közelebbről láthassák őket. Az utolsó pár percben is ez történt, a kis tigrist felrakták a kerítésre és elindult felénk.

A tulajdonos megkérdezte, hogy na és vajon mi lehet Sunny nyakában?? Amit álmomban nem gondoltam volna: az eljegyzési gyűrűm!! Ott hozta a legjobban szeretett állatkám – akit örökbe fogadott Nekem a párom – a nyakában a nyűrűt. :)

Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, annyira boldog voltam. :) Természetesen igent mondtam. :) Hihetetlenül büszke voltam és vagyok a Páromra, hogy egy ilyen meglepetést szervezett Nekem. :) Idén Októberben pedig össze is kötjük az életünket. :) Hát, ez volt az Én lánykérésem története. :)

A lánykérésünk napja egy szép meleg augusztusi napon volt.
Párom születésnapját készültünk megünnepelni a családdal és a barátokkal. Előtte való nap a Tamás kapott egy ajándékot, sétarepülést ajándékba tesójáéktól, hogy másnap 4-kor mehetünk a repülőtérre sétarepülőzni. Vártak is minket másnap délután. Mindketten nagyon izgultunk, sose repültünk még. Felszálltunk a repülővel és kérdezte a pilóta merre menjünk. Megnéztük a lakóhelyünket, a Dunát, a környező falvakat.

Közben a párom kérte a pilótát, hogy keressük meg azt a helyet, ahol a születésnapját tartjuk majd, hogy lássuk a többieket, mivel a buliba 4-re hívtuk a vendégeket és ők már ott voltak a helyszínen. Ahogy közeledtünk, a másodpilóta megszólalt, hogy: nézzétek mennyi ember van odalent és valami oda van írva.

Nagy kartonpapírokra ráfestve ki volt írva hogy: LESZEL A FELESÉGEM?

A családunk, a barátaink ott integettek mellette. Amikor Tomihoz fordultam már ott volt a gyűrű a kezében, megkérdezte leszek-e a felesége?
Én igent mondtam és visszafordultunk, hogy újra lássam a kiírást. Amikor harmadjára fordultunk vissza, addigra mindenki fogta a kartonokat a kezében. Annyira megható pillanat volt, én nem tudtam az egészről semmit, még nem is sejtetten, de a családunk, a barátaink mind közreműködtek a szervezésben. Sétarepülőzés után mentünk ünnepelni, végülis az eljegyzési partinkra. Ahol reggelig ünnepeltünk.

Legszebb nap volt és felejthetetlen számunkra! :)

A helyszín életünk első közös igazi nyaralása a Kanári szigeteken. Elmentünk egy hajókirándulásra egy picike szigetre. Sok dolgot nem vihetünk magunkkal, így az autóban elkezdtem átpakolni a taskáinkat, észrevettem, hogy az egyikben van egy övtáska is, kiszórtam, mondván ez nem fog kelleni (ekkor még nem tudtam, abban volt elrejtve a gyűrű).

A szigetre kis motorcsónakkal vittek át, jelezték hogy táska nem kell. Szóltam Balázsnak, hogy a fürdőnadrágjának zsebébe tegye be a telefonokat és induljunk. A szigeten elszakadtunk a csoporttól, ami engem zavart, féltem, hogy itt felejtenek minket.

Balázs ekkor megölelt és belekezdett, hogy „ez életünk legjobb nyaralása”, én pedig lazán rávágtam, hogy „ha szigorúan nézzük ez életünk első közös nyaralása”...
És hátrafordultam, hogy látom-e még a csoportot.
Mire visszafordultam, már térden állt, és azt mondta: „azért még megpróbálom fokozni”...

Állítólag azt mondtam rá, hogy sunyi, mert egész héten titkolózott. De persze aztán az igen is elhangzott.
Később elmesélte, hogy végig az övtáskában volt a gyűrű, és nem volt egyszerű dolga a nagy dobozban rejtegetni a nadrágjában... Kicsit félreérthetően nézett ki. Csodás volt, annyit sajnálok, hogy nem volt pzs nálunk, mert akkor többet mertem volna sírni. ☺

Sziasztok, Szilvi vagyok!

A mi kapcsolatunk egyébként is viccesen indult, de a nagy nap, amikor megkérte a kezem 4év után, ez sem volt poén mentes.

Párom barátja megkért minket, ha van kedvünk menjünk el vele Franciaországba (Nancy-be), mert ő kint élt és még van pár dolog amit el kellene intéznie. Persze én szó nélkül igent mondtam, pedig akkor még nem tudtam, hogy Párizsba is megyünk és ők sem.

Amikor kimentünk, Mátéban még nem fogalmazódott meg a kérdés, ott kint találta ki, hogy ennél szebb helyen nem mostanában leszünk és eljött az ideje, hogy feltegye a nagy kérdést. A történet úgy indult, hogy mindenhol gyűrűt kerestek, de elég nehéz volt úgy, hogy én is ott voltam... egy ekkora városban nem tudtak lerázni.(Nancy-be)
Ekkor jött az ötlet, hogy „kölcsön” gyűrűvel kéri meg a kezem.
Utolsó nap kitalálták, hogy mivel én még nem láttam sose az Eiffel tornyot, hát nehogy már kihagyjuk, majd úgy jövünk haza, hogy Párizst útba ejtjük.

Ez az utolsó nap 2018.02.14-én volt, Valentin napon, nem kell mondanom, hogy soha nem volt még ilyen csodálatos valentin napom.

El is indultunk Párizsba... nagyon hideg volt... Csak 1-2 órát mászkáltunk, vettünk kicsi tornyokat a barátainknak és gyönyörködtünk az Eiffel-toronyban, de hatalmas köd volt, úgyhogy igazából csak a felét láttam.
Mondták a fiúk, hogy akkor lassan induljunk vissza a kocsihoz és induljunk haza még hosszú út állt elöttünk.

Furcsa volt Gábor, a Máté barátja, mondta, hogy na álljatok oda egy utolsó képre, fel sem tűnt, hogy a kis kamerájával videóz minket...
Szóval én mint a jó gyerekek oda álltam Máté mellé és nagy mosoly, hogy „készül a kép„... nem ez történt... átölelt és mondta, hogy mennyire fontos vagyok neki és, hogy mennyire szeret... itt még abszolút nem fogtam fel, hogy mi is történik, mindez az Eiffel-torony „lábánál”.

Ekkor nyúlt a zsebéhez, letérdelt és feltette a nagy kérdést... Persze IGENT mondtam, mihelyst megtudtam szólalni.
Teljesen lefagytam, azt hittem először, hogy hülyéskedik. De nem. Ennél csodálatosabb módon nem is történhetett volna. Párizzsal így sem tudtam betelni, így meg végképp. Még reggel mondtam is neki, hogy köszönöm ezt a csodálatos napot. Valentin nap Párizsban, ennél szebb már nem is lehet, ekkor még nem tudtam, hogy lehetséges.
Haza felé a kocsiban többször elaludtam, de mikor megébredtem az volt az első, hogy néztem a kezem, hogy nem csak álmodtam-e.
A „kölcsön” gyűrűt végül megkaptam, ez örök emlék.
Köszönöm, hogy megoszthattam veletek a legszebb napomat.

Az úgy volt, hogy tavaly decemberben, pontosan 23-án meglepetés mozijegyet kaptam.
A film Az igazából szerelem volt, amit mindketten láttunk és ismertünk ugyan, de párom kedvence révén elvitt hogy együtt is nézzük meg.

A film végén elkezdett keresgélni a zsebében, megvárta míg kimegy a tömeg a teremből és gyűrűvel a kezében megkérdezte, hogy lennék e a felesége. :)
Kifelé menet a mozi dolgozói mézeskalács szívecskét osztottak mindenkinek, de ez akkor még jobban esett. Aztán egy nagyot sétáltunk immár gyűrűvel a kezünkön. :)

Diák szerelem! ❤

A mi kis történetünk egészen pontosan 7 éve kezdődött. Középiskolában osztálytársak voltunk, a gólyatáborban pillantottuk meg egymást, majd egy év elteltével már egy pár voltunk.

2016 augusztusában a névnapomra kaptam egy saját készítésű, kis fadobozt, amire rá volt írva, hogy: „Nyisd ki az ötödik évfordulónkon!”, a doboz egy kis szív alakú lakattal volt lezárva. Három hónap izgalom után október 15-én elvitt a szerelmem Bikalra és a vacsora után a Kastélyban megkaptam a lakat kulcsát, amikor kinyitottam a dobozt és felnéztem, már előttem féltérdre ereszkedve megkérdezte, hogy „Leszel a feleségem?”.

A hideg is kiráz ha rá gondolok, annyira mesebeli volt. A hab a tortán, hogy összeszedte a bátorságát és elkért apukámtól, ami számomra nagyon fontos volt.

2019.06.22 a mi nagy napunk lesz.

A mi történetünk 2015 indián nyarán kezdődött... Salgótarjánból Egerbe (kedvenc városom) költöztem, és ott fejeztem be a szakmát, nővérke lettem! ❤ A vizsgára nagy izgalommal mentem. Aztán elkezdődött a gyakrolati vizsga... Sikerült minden jöl csinálnom, a vozsgabiztos meg is dícsért és azt mondta, hogy szeretné ha hozzá mennék dolgozni Jászberénybe. Gondoltam dehogy megyek azt sem tudtam, hogy pontosan merre is van, egyébként is imádtam ott élni, azonban a kórházban nem volt felvétel, sőt az idősotthonokban sem. :/ Az albérletet pedig fizetni kellett... Így elfogadtam az ajánlatot és leköltöztem albérletbe... a rehabilitációs osztályon helyezkedtem el.

Ott találkoztam a legjobb emberrel a világon, a párommal Tomival.
Ő is ott dolgozott betegszállítóként, ez szerelem volt első látásra! ❤
Párszor elhívott randizni, moziba, fagyizni... aztán elcsattant az első csók! Ekkor tudtuk,hogy ez az amit eddigi életünk során kerestünk, az a bizonyos „szerelem”, aztán lassacskán az idő múlásával összeköltöztünk és együtt éltük boldog midennapjainkat.

Telt múlt az idő és 2017.08.21-én elmentünk Egerbe a várba kirándulni és a várban lévő étteremben ebédeltünk.
Az étteremben senki nem volt... nem is vettem figyelembe... majd azt mondta elmegy az illemhelyre, addig az asztalnál vártam. Hamarosan megszólalt a kedvenc számunk és bejött egy hatalmas virágcsokorral, mögötte pedig a pincér hozott egy nagy tányért letakarva, mint régen a nemes embereknek.

Tomi felfedte a titkot, amit a tányér rejtett... egy gyönyörű virágos gyűrű, amit nekem csináltatott külön, egy gyönyörű virág ékesíti olyan bohém, játékos, aztán letérdelt elém és feltette a nagy kérdést! Majd megmutatta a tányért, amire csokival volt ráírva az: Leszel a feleségem?

Aztán szavakkal is megkérdezte (olyan gyönyörű pillanat volt) és egyből könnybelábadt a szemem, a nyakába ugrottam és azt mondtam, hogy igen, nagyon boldogan. ❤
Mindketten könnyeztünk, olyan szép pillanat volt. A mai napig megremeg a szívem ❤.
Azóta is boldogan élünk, megvettük az első kuckónkat és 2019.06.08-án lesz a nagy nap, már alig várom és már most tervezgetek!
Ez hát a ki kis szerelmes történetünk. Nagyon szeretjük egymást és nqgyon nqgyon boldogok vagyunk, megtaláltuk a másik felünket. ❤

Sziasztok!

Nekünk július 21-én történt az eljegyzés egy tejfakasztón, wakeboard pályán!

Lent beszélgettünk a stégen, mikor feltette a nagy kérdést, és 23-án megismételte a munkahelyünkön is! :)

A mi kis történetünk úgy kezdődött, hogy már februárban lefoglaltuk a nyaralást Mallorcára. 12 napot töltöttünk el ott, és különböző programokra befizettünk.

Egyik este a Párom lement a szobából, hogy befizessen egy programra amit kinéztünk már. Várom és várom, kis idő múlva megérkezik azzal az indokkal, hogy nem tudunk arra a programra menni. Ennyibe maradtunk. Erre másnap előveszi a kis cetlijét hogy fotózásra megyünk. Tudni kell, nem szeretek fotózkodni, de ha már bevan fizetve, egye fene!

Elkezdődik a fotózás, kattog a kamera, egyszer kis hatásszünet, nézek a páromra és a fotósra, hogy akkor miért nem pózolunk tovább és ebben a pillanatban kérte meg a kezem! ☺ ❤ Fruzsi & Swemy

Erdélyben voltunk kirándulni, nyaralni lassan 2 éve. Indulás előtt még viccelődtem is, hogy „aztán nehogy menyasszonyként jöjjek vissza Magyarországra”. Nem is sejtettem, mi volt a háttérben. :)

Kb. 3 napja voltunk Csernátonban, mikor anyósomék barátainál töltöttünk el egy késő délutáni találkozót, ahol volt medence is.
Nos, nem tudom pontosan mi volt az eredeti terv, de már sötétedés után egyszercsak jön párom, hogy hát menjek, ússzak oda hozzá, mutatni akar valamit. A medencének volt egy elhúzható, több elemes takaró resze, ami nem volt teljesen elhúzva, tehát mi lányok a tető alatt úszkáltunk.

Odaúsztam szépen páromhoz és elkezdődött a zene – márleesett a tantusz, krokodil könnyekkel hallgattam életem szerelmét – anyósom hozta egy szép teamécsessel és pezsgővel tálcán a gyűrűt, párom pedig a vízben lebegve – néha el-eleresztve a medence oldalát :D – mondta a leánykérési szöveget, lehet, párszor átgondolta mit mondjon, nekem nagyon tetszett. :)
Természetesen igent mondtam, vagy inkább csak bólintottam, mert annyira sírtam és egyszerre nevettem, hogy már nem emlékszem, mondtam-e igent, de a gyűrűt szépen az ujjamra húztuk, süti, pezsgő minden volt addigra már.

Ahogy lehiggadtam egy kicsit, azonnal hívtam édesanyámat, hogy mi történt, majd akkor kiderült, hogy édesapámtól már meg lettem kérve, és ez anyának is meglepetés volt.
Én semmit nem sejtettem az egészből.
Ennyit arról, hogy nem szabad komoly dolgokkal poénkodnom. :)

2018.02.14-én volt az eljegyzésünk.

Annyit tudtam, hogy Valentin-nap van és aznap munkába kell mennem, de megbeszéltük, hogy amint haza érek, megünnepeljük.

Amíg én nem voltam otthon, ő addig a szüleimmel mindent előkészített.
Amikor hazaértem, Ő letérdelt elém egy csokor rózsával a kezében, egy szerelmi vallomást kaptam tőle. Elmondta mennyire szeret és mit jelentek a számára.

Én már bekönyeztem, nagyon megható volt amikor elmondta, anyukám behozta a tortát, amire ez volt írva ,,hozzám jössz feleségül?”

És a másik kezével elővette a gyűrűt.

Persze habozás nélkül IGEN-t mondtam, az esküvő dátumát is kiválasztottuk: 2019.05.04 ❤ ☺ ❤

Már akkor is egy család voltunk. Sosem szerettem volna, ha csak a gyerekek miatt venne feleségül. De pocakosan sem házasodtam volna...
Vártam a pillanatot, mikor önszántából lép, azért mert tiszta szívéből szeret... de csak vártam és vártam...
Majd 2016 őszén elszólította a munka röpke 300 km-re. 2,5 hónapig volt tőlünk távol, miközben a kisfiúnkkal és a szívem alatt a kislányunkkal voltam otthon.

Napi szinten beszéltünk, de így is rettenetesen hiányzott. Az idő alatt egyszer jöhetett haza, akkor is három napra...

Jött a december elseje... az évfordulónk.
Majd a naptár már december 16-ot írt. Megérkezett... együtt vártuk a parkolóban a gyerekekel.
Hatalmas öröm volt mindenkinek. Aki élt át hasonlót biztosan tudja.
Mikor hazaértünk, pár óra múlva azt mondta dolga van... morogtam is, hisz annyi ideig távol voltunk egymástól, miért megy most el hirtelen... miért nem intéztük el együtt, hisz autóval voltunk...

Majd mikor zörgött a kulcs a zárban, én rohantam elé ajtót nyitni, belépve megkérdeztem tőle... hol voltál? miért titkolózól? ...előkapott egy piros, szív alakú dobozt és csak annyit mondott „Hozzám jössz?”...  meg sem tudtam szólalni... teljesen ledöbbentem... és csak sírtam és sírtam... majd a nyakába ugorva egy hatalmas „Igen”-t válaszoltam... egy igazi álom vált valóra. ☺

Épp a keresztlányunkat vittük le a parkba, mert a szülei nem voltak a városban és mi vigyáztunk rá. Én a kislánnyal labdáztam, amikor eldobta a labdát és Donát mondta, hogy majd ő visszahozza. Eltelt egy kis idő, mikor Vandával utána indultunk. Nem messze tőlünk egy borostyánnal befuttatott boltív alatt ott állt a kis Vanda szüleivel és amikor meglátott féltérdre ereszkedett. Így a kis Vandám kísért a lánykérésemre. :)

Ősz közepén évfordulónk után elmentünk „nyaralni” Bélapátfalvára.
5-6 órás túra útán felértünk a bélkő tetejére és leültünk egy szikla szélére. 10perc mulva párom feláll és helyet keres a telefonjánk, hogy tudjunk közös képeket készíteni (sunyiba a videót inditota el).

Jön vissza hozzám és azt mondja csukjam be a szemem, majd lépjek picit hátrébb. Mögöttem szakadék volt, mondom hülyéskedve biztos most fogsz lelökni, viszont mire kinyitottam a szemem, ott térdelt előttem és feltette a nagy kérdést, amire természetesen igen volt a válasz.

Március elején Madridban jártunk. A kirándulást én szerveztem a páromnak, ezt kapta a szülinapjára. Szereti a Real Madridot, ezért a Bernabeu stadionba menntünk. Egész nap esett az eső és hideg volt. A stadionban sétáltunk, a lelátóról néztük a pályát.

A páromat a lépcső tetejéről lefele fényképeztem, mikor Ő elkezdett a zsebében matani (gondolom nagyon izgult ❤) és egyszer csak elővett egy szívecskés bársony dobozt, letérdelt majd feltette a nagy kérdést. Ekkor elállt az eső és kisütött a nap.

Nagyon meglepődtem, a szívem majd kiugrott a helyéről de természetesen igent mondtam. :) Nagyon szép pillanat volt, a nap is úgy sütött ki mintha tudta volna.

Életünk egyik legszebb pillanata volt. Sajnos ketten voltunk, nem tudott senki képet csinálni, de gyönyörű és tökéletes volt!!! :)
(A kép a stadionban készült pár perccel a nagy pillanat elött.)

Nyolc éve vagyunk együtt. A párom nem nősülős tipus (eddig ebben a hitben éltem), én meg nem erőltettem a dolgot. Idén 41 éves lettem. A szülinapom csütörtökre esett és mivel ő Pesten dolgozott, úgy volt, hogy csak szombaton jön haza. Beszéltünk többször is telefonon, fel is köszöntött.

Kb. fél hatkor kopogtak az ajtón. Elképzelésem sem volt, hogy ki lehet az. Kinyitottam az ajtót és ott állt a párom egy csokor sárga rózsával. A kedvenc virágom. A nyakába ugrottam örömömben. Bementünk a lakásba. Én egy vázával kimentem a konyhába vízért. Mikor visszamentem, a párom ott térdelt a szoba közepén, kezében egy nyitott ékszerdobozkával, benne a gyűrűvel. Elsírtam magam,és természetesen igent mondtam. ☺

Jó napot kívánok!

Nekem egy álmom vált valóra és egy álom helyen, Spanyolországban! Mindig is el szerettem volna menni ebbe az országba és a párom (aki már a vőlegényem) el vitt oda, hisz tudta, hogy eddig nem volt alkalmam elmenni arra a helyre.
Aztán egy gyönyörű helyen megtörtént az, ami minden nőnek álma, letérdelt álmaim férfia és meg kérte a kezemet! :)
Igaz, a boldogságtól nem hallottam semmit amit mondott, csak a nyakába ugrottam és annyit tudtam mondani egymás után többször, hogy IGEN. :)
Röviden ennyi a mi kis történetünk. :)

További szép napot kívánok!

Sziasztok!

A mi történetünk több, mint 4 éve kezdődött egy barát segítségével. De idén májusban Angliába, Huntingdonba utaztunk repülővel kettesben a barátainkhoz. Gyönyörű idő volt egész héten, nagyon sok szépet láttunk, de május 31-én, csütörtökön Londonba utaztunk és a London eye-ra is volt már jegyünk 14:00-ra.

Aznap reggel elmondta mennyire fontos vagyok neki és hogy nagyon szeret, ebben nem volt semmi furcsa. A program sűrű volt, de nagyon jó, már izgultunk mert onnan látni egész Londont! Végre ott voltunk és fel is jutottunk, még semmit sem tudtam. Én csak csodáltam a tájat mindent, féltem de a párom vigasztalt. Kicsit odébb lépegetett, mondta, hogy kérdezni szeretne valamit. Eközben a barátaink videóztak minket is, a tájat. Felértünk az óriáskerék legmagasabb pontjára, letérdelt elém és meg kérdezte, hogy hozzám jössz feleségül? <3
Először azt hittem, hogy csak viccel, de nem! Az első pillanattól kezdve tudom, hogy egész életemben Ő rá vártam!

2014. november 12.

Egy igen rosszra sikeredett nap után jövök haza a munkából bosszúsan, reményvesztetten. Gondolataimba révedésem közepette, mikor épp szállok le a buszról, meglátom életem párját a megállóban, kijött elém. Nagyon jól esett a gesztus tőle, máris jobban éreztem magam, bár azért még mindig éreztem, hogy megviseltek a nap eseményei.

Hazaértünk, felmentünk a szobánkba, leültünk az ágyra, s még nagyban öntöttem ki a lelkem, meséltem neki a nap eseményeit, mikor egyszer csak odabújt hozzám nyugtatólag, átölelt, megcsókolt, s feltette azt a bizonyos kérdést.

Minden aznapi szomorùságom, rossz kedvem elszállt, rögtön átöleltem, megcsòkoltam, s mondtam, hogy "igen". Aztán elővette a gyűrűt. Utána lementünk anyukámékhoz a nappaliba, tőlük is elkért, majd egy kisebb köszöntés, koccintás lett belőle.

Nem egy extra nagy lánykérés, de nekem tökéletes volt, hogy ezzel a gesztussal, lépéssel szebbé tette az amúgy totál ramaty napomat. ☺

Sziasztok!

A mi történetünk mesébe illő! 5éve alkotunk egy párt és első babánkat hordom a szívem alatt! Párszor már szóbahoztam, hogy mennyire örülnék, ha megkérne a párom, de úgy tűnt ő nem tartja fontosnak! Már kezdtem elengedni a dolgot aztán jött a csoda!

Június végén nyaralni mentünk Görögországba repülővel a családommal. Ebben a hónapban volt az évfordulónk és júli elején a szülinapom! Kicsit féltem a repülőn, hogy a pocaklakó jól viseli-e, így eszembe se jutott pl. a szülinapom... Már a Görög tenger felett jelzett párom, hogy kimegy a mosdóba, rá pár percre odalépett hozzám az egyik stewardess egy kis tálcát tartott a kezében rajta egy dobozkával. Nem tudtam hová tenni a dolgot, aztán felköszöntött és mondta, hogy van egy kis meglepi a számomra sz.napom alkalmából.

Jött a gyors agyalás mi is lehet a dobozban, valami kis repcsis kitűzőre gondoltam, aztán itt jött a nagy pillanat! Megjelent párom, a székem mellé térdelt, közben a másik stewardess bemondta a hangosba, hogy történelmi eseménynek lehetnek szemtanúi, mert Károly épp megkéri párja kezét! Azt a meglepetést! Legszebb álmomban nem számítottam ilyen lánykérésre és a legnagyobb titokban sikerült neki mindent leszervezni, még a család sem tudott róla! Az utasok ujjongtak és tapsoltak, én meg bőgtem, mint egy kisgyerek!

Természetesen IGEN volt a válaszom! Ez lenne a mi történetünk, bocsánat, hogy hosszúra sikeredett, de még mindig lázba hoz, ha rágondolok!

Niki&Kari

Hello!

 
A mi történetünk egyszerű, ott kérte meg a kezem, ahol először találkoztunk, ahol elcsattant az első csók.

Egy szép áprilisi napon egy gyönyörű parkban, mindenki előtt letérdelt és feltette a nagy kérdést.

Az én válaszom könnyek között persze igen volt.

A mi történetünk még a gimiben kezdődött, osztálytársak voltunk. Először még nem voltunk egymásnak szimpatikusak, majd eltelt egy hét és elhívott randizni, majd lassan egymásba szerettünk. Majd egy nap eljött értem és megszöktettet, pedig még csak gimis voltam és össszeköltöztünk. Nem sok cuccom volt, mivel, hogy szegény családból származom és anyukám egyedül nevelt minket, rajtam kivül még négyet.

Telt lassan az idő, majd teherbe estem, sajnos elvetéltem. Voltak köztünk egyébként hullámvölgyek, de sok mindenen átmentünk, volt olyan, hogy csak segélyt kaptunk és persze választani kellett, hogy számla, vagy étel. Szerencsére tudtam pár trükkött, amivel átvészeltük azt az időszakot is. De minden elmúlt már, másfél éve gyárban dolgozunk, lakást is vettünk, de van mit rajta alakitani.

Hálistennek nagyon szeretjük egymást, már 11 éve vagyunk együtt és most kaptam egy csodálatos dolgot: végre eljegyzett és ezzel egy álom vált valóra.

A leánykérés a mostani nyaraláson történt meg Görögorszàgban az Olümposz tetején majdnem, de csak egy darabig mentünk fel.

Nézelődtem és amikor már odanéztem, már térdelt előttem gyűrűvel. Persze nem sejtettem semmiről.

Esküvő majd 3 év múlva, addig csinálgatjuk a házat. :)

Az én Barna Hercegem barna lovon érkezett hozzám a munkahelyemre, idén névnapomon. Semmit nem vettem észre az előkészületekből, pedig lovon érkezett és még zenészt is hozott magával.

Előző este elkérte a kezemet Apukámtól, aki jött vele, és így ezáltal még boldogabbá téve számomra az egészet, hogy mindkettőjük ott volt velem.
A mód, amit választott, bebizonyította mennyire büszke a kapcsolatunkra és így kikürtölhette az egész világnak mennyire szeret, ahogy ő fogalmazott. :)

5 éves kapcsolatunk gyönyörű mérföldköve volt ez a nap.

2018.02.12-én történt az a bizonyos lánykérés. Azon a napon lettünk a Párommal 2,5 évesek. Nagyon nem számítottam az egészre. Kb. 1 évvel ezelőtt elkezdtünk gyűrűket nézegetni, de mindig mondogatta, hogy majd egyszer valamikor jó sokára megkéri a kezemet. És egyszer valamikor ráböktem erre a gyűrűre, hogyha majd eljön azaz egyszer, akkor ilyet szeretnék. Volt egy kis bizsu gyűrűm, amiről le tudták venni a méretet és legyártották nekem. Éppenhogy elkészült az utazásunkra. És akkor jöjjön a történet...

Kiskoromban Édesapámmal és Nagybátyjámmal nagyon sokat jártunk Villányba egy kilátóhoz. Tavaly nyáron Nagybátyjám elvitt Minket is oda. Édesapám ugyan már nem él, de ez a hely nagyon fontos lett számomra.

Idén februárban elmentünk Harkányba, Párom mondta, ha már itt járunk menjünk el a kilátóhoz. Így hát elindultunk... Ahogy közledtünk, Párom egyre jobban izgult, azt mondta már messziről látszott a kilátó ahogyan fel volt díszítve, de Én észre se vettem, mert éppen egy traktort nézegettem. Mikor kiszálltunk a kocsiból és elkezdtünk felsétálni, akkor vettem csak észre, hogy a kilátó héliumos szivecskés lufikkal volt feldíszítve. Nem akartam elhinni, hogy ez az Enyém. Mondtam Páromnak ,hogy szerintem nem kellene oda felmenni, hiszen már foglalt a kilátó. Kérdezte, látok-e fent valakit mondtam nem. Ezért felmentünk. Ahogy felértünk, megpillantottam egy kisasztalt rajta egy üveg peszgővel, két pohárral és egy hosszúkás dobozzal, valamint egy kis kamerát. Mondtam Páromnak gyorsan menjünk innen, hiszen bármelyik pillanatban itt lehet az aki csinálta.

Erre Ő - Nyisd ki a dobozt. 

Én - Dehogy nyitom ki más ajándékát.

Nagy nehezen rá vett, hogy kinyissam és egy örökrózsát pillantottam meg benne. Aztán letérdelt és elővette a dobozkát ami álmaim gyűrűjét rejtette (amit én választottam ki a tudtom nélkül), majd feltette a kérdést, amire a válasz természetesen nem lehetett más csak az, hogy IGEN...

A nagy sírás közepette megkérdeztem mégis hogyan kivitelezte ezt az egészet. Mint kiderült, a barátaink lejöttek kicsit előbb és feldíszítették nekünk a kilátót és amíg zajlottak az események, addig Ők egy bokor mögött vártak a kocsiban és felvették videóra az egészet, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.

Ez lenne hát a Mi történetünk, amit ugyan leírtam, de átélve volt a legjobb. Akkor és abban a pillanatban... ❤

Köszönjük, hogy elolvassátok.

Rita & Peti

Egy szilveszteri bulin jöttünk össze Egerben, és 2012. január 3-tól alkotunk egy párt. 2015. augusztus 15-én összeköltöztünk és attól a perctől kezdve azt vártam, hogy mikor teszi fel végre a nagy kérdést. Néha meg is kérdeztem tőle és célozgattam, hátha veszi a lapot. Jött az első közös együtt töltött karácsony; a szilveszter; a 4. évfordulónk; a szülinapom és semmi. Kezdtem el is felejteni az egészet...

Nem egy romantikus alkat, inkább vicces, így nem számítottam semmi extra dologra. Kicsit még attól is féltem milyen gyűrűt fog egyszer nekem választani. Azt tudni kell, hogy tűzoltó és mellette betegszállító cégnél dolgozik.

2016. május 9-én, egy hétfői napon mindketten dolgozni mentünk. Ő akkor épp betegeket szállított. Beszéltünk is napközben és mondta, hogy este a városi tóhoz lemehetnénk sétálni. Nem igazán értettem, de mondtam, hogy majd meglátjuk. Aztán végeztem a munkahelyen és beültem hozzá a kocsiba, megvártam, hogy ő is végezzen. Majd felmentünk Miskolcon az Avasi Kilátóba. Még ekkor sem sejtettem semmit.

Este volt, sötét és a város ragyogott. Ekkor ott állt előttem piros, mentős egyenruhába és térdre ereszkedett. A zsebéből elővette a legszebb gyűrűt, amit valaha láttam és feltette a nagy kérdést, amire természtesen „igen” volt a válaszom. A gyűrűt a tűzoltóságon kapott jutalompénzből vette meg, amit a teljesítménye után kapott. Számomra az a gyűrű márcsak emiatt is sokat jelent. A kocsiban kaptam meg a díszdobozt, ugyanis a gyűrűt aznap vette meg (korábban már kinézte) és fél napot a zsebében hordta. ☺

Fél éve Zolival beszélgettem teljesen hétköznapi dolgokról... hogy milyen ebédet készítsünk másnap... milyen volt a munka... otthon pihengettünk közben. Aztán felült az ágyban és azt mondta... „most már el kellene vegyelek, igaz?” Én ránéztem mert fel sem merült bennem a dolog... úgy gondoltam ráérek ilyesmin gondolkodni.

A szívem a kérdés hallatán felgyorsult. Megkérdeztem csendesen „ez lánykérés akar lenni?”
Rámnézett, mosolygott, ami azért csodálatos mert ez ritka és felbecsülhetetlen ajándék tőle... „igen... olyasmi”, válaszolta... csendesen hozzábújtam a nyakához beszívtam az illatát és azt suttogtam a fülébe... „ha ez valóban lánykérés volna, gondolkodás nélkül igent mondanék...”

Homlokon csókolt és azt mondta, hogy hamarosan... elkezdtünk gyűrűket nézegetni és mikor pár hónap kutatás után megtaláltuk a tökéleteset... én térdeltem le elé és kértem meg hogy legyen a férjem... nos hát igent mondott őszinte szerelemmel... azóta pedig már tervezzük az esküvőnket. Hogy hivatalosan is egy család legyünk.

Párommal 2016 augusztusában ismerkedtünk meg, nagyon szerelmesek voltunk/vagyunk.

Októberben munkahelyet váltottam és dolgozni kezdtem a közeli CBA-ban. Életem első legfárasztóbb 13 órás munkája után este kimentem és a párom ott várt a bejáratnál.

Láttam, hogy zavarba van, rákérdezett miért nem a többiekkel jöttem ki, mondtam, hogy siettem volna haza hozzá. :)

Még mindig zavarban volt és mondta, hogy menjünk el a közeli templomhoz, mert nagyon szép.

Én nem igazán értettem miért a legfárasztobb napomon kell :D, de láttam, hogy neki ez nagyon fontosí így hát elmentünk.

Körbejártuk a templomot kívülről, mert már nem volt nyitva. Megálltunk a kapu előtt, hogy még egyszer utoljára megnezzük és akkor meghallottam, hogy csörög vmi a kezében.
És letárdelt és feltette a nagy kérdést.
Barmennyire is fáradt voltam, akkor teljesen elmúlt és olyan boldog voltam, mint később a kislányunk születésénél.

Később elmondta hogy azért kérdezte, hogy miért nem a többiekkel jöttem ki, mert előttük szerette volna megkérni a kezem. :D Csak en túlságosan is siettem haza és hátrahagytam a többieket. :D

És azóta is együtt neveljük a közös kislányunkat, illetve a nevelt kislányomat. ❤

Évfordulónk volt novemberben, aznap nem dolgoztunk, pihenő napunk volt, a páromnak pizzériája van.

Igazából ő nem nagyon híve annak, hogy miért csak ünnepkor kell ajándékozni, így nem vártam semmi nagy dolgot.

Otthon voltunk, semmi extra, átlagos nap, titokban reméltem készül valamivel, hát nem így történt, düh, fájdalom, minden rossz érzés bennem. Este 5 óra, semmi, aztán felhoztam a témát,  hogy kicsim nem megyünk el legalább oda enni, ahol először találkoztunk?? Csak évfordulónk van, legalább így ünnepeljük meg, ha már ajándékot nem vettél. Ő ilyen flegmán válaszolt, hogy menjünk, ha akarod. Elkezdett öltözni, felvett egy melegítőt. Mondom neki azért nehogy már így gyere, öltözzunk fel szépen. Megint szájhúzás, bemegy a szobába, kijön felöltözve,  egész csinos.

Mint említettem, pizzériája van és azért húzta az időt, mert 6-ig ha sok a rendelés, be kell mennie a pizzériába, de én erről nem tudtam. Tehát elhúzta az öltözködést 6-ig. Nagy nehezen elindultunk. Láttam rajta, hogy fáradt és ideges, nem sok kedve volt menni.

Megérkeztünk, eszünk, eközben is semmi ünneplés, az arcán semmi érdeklődés. Sima vacsora - mondom magamban - nah erre feláll, remeg és majd elájulva elkezdi mondani, hát hát izé azt akarom enyém leszel örökre?? De össze-vissza beszélt. Mellettünk az asztalnál elkezdett sírni egy hölgy: mondom ne tessek sírni, még nem történt semmi és nem is értem mi folyik itt.

Majd összeszedi magát, benyúl a zsebébe és előveszi a gyűrűt... megkérdi, lennél a feleségem??? És elkezdtem sírni, dehát hogy? És nem is akartál étterembe jönni? És én találtam ki, és ez hogy?? Majd mondom igen, hozzád megyek... (megkönnyebülés, öröm, leírhatatlan érzések bennem) aztán ránéztem a hölgyre, mondom most tessék sírni, már én is sírok...

Lényeg, hogy ő tudta mit akar, ezért volt ideges, ezért volt olyan amilyen, várnia kellett este 6-ig, hogy be kell-e mennie a pizzériába. 6 után akart elhívni vacsorázni... Én közbe szóltam 5-kor és ő ennek örult, mert így úgy jött le, hogy én találtam ki a vacsit és neki semmi kedve... Közben egy hónapja dugdosta a gyűrűt, a melegítő zsebében volt a szekrényben. Annyira ismer, tudta, ha felveszi azt a nadrágot, akkor rászólok, és mikor elmegy átvenni a másik nadrágot, akkor csempészte a zsebébe a gyűrűt.

Nagyon meghatódtam, örültem és egyszerűen azon gondolkodtam, hogy majdnem leszúrtam, hogy nem képes meglepni ilyenkor.

Sziasztok! ☺

A mi történetünk 7 és fél éve kezdődött, 16 évesek voltunk mindketten.

Szeretem a meglepetéseket, ezért amikor feljött a leánykérés téma, én csak annyit mondtam a páromnak, hogy szép helyen legyen, és majd ő érzi hogy mikor szeretné. ☺

A bizonyos nap a múlt héten jött el, amikor nyaralni voltunk Rovinjban, Horvátországban, egy baráti párral, gyönyörű kilátással tengerre. Abszolút nem számítottam rá, ezért megvolt a meglepetés. ☺ Lányos zavaromban amikor letérdelve állt előttem és megkérdezte, hogy a felesége leszek-e, igent mondtam, és kivettem a gyűrűt a dobozból. ☺

Párom megkérdezte nevetve, hogy felhúzhatná-e az ujjamra a gyűrűt, ami  csak oldotta a feszültséget. ☺ A bárátaink pedig az egészet megörökítették nekünk. ☺

Ez a mi történetünk, ami egy örök emlék marad! ❤

Hát a mi történetünk se ma kezdődött. Már lassan 7 éve egy párt alkotunk. Ő a másik felem. Annyira különbözőek vagyunk, hogy az már tökéletes.

Egy ideje már mindenki azzal piszkálta, hogy mikor fogja megkérni a kezemet, köztük én is. Persze nekem voltak kikötéseim. ☺ Szép ruhába legyek, romantikus helyszín, ne karácsonykor, stb. Előtte napokban már folyton kérdezgette: leszel a kis feleségem? Mondtam neki persze csak legyen egy szép lánykérés. Egyik nap megígértem neki, hogy kimegyek vele nézelődni az erdőbe (mivel ő erdész/vadász).

Nagyba néztem a szarvasokat hogyan esznek, játszanak, mikor egyszer csak arra lettem figyelmes hogy a hátam mögött a lesen ott térdel kezében a gyönyörűséges gyűrűmmel, ami nem is lehetne tökéletesebb. Ez így volt tökéletes, hiszen a helyszín gyönyörű, nyugodt volt, de sosem gondoltam volna, hogy az erdőben kéri meg a kezemet, hiszen a vadászruha nem tartozik az általam szépnek tartott ruhák közé, pont ezért volt a legnagyobb és legtökéletesebb meglepetés.

Semmire nem cserélném el ezt az örök élményt.

Gyulán nyaraltunk és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy éjszakai hajókázásra. A párom ott szerette volna feltenni a nagy kérdést.

A hajó annyira ingatag, kicsi és zajos volt, hogy ez elmaradt.

Egy városnező kisvonattal mentünk a hajóig és vissza is, így a kisvonaton kérdezte meg. Én kinevettem, hogy biztos viccel, mert, hogy az én táskamból vette ki a gyűrűt.

Aztán természetesen mikor rájöttem, hogy nem viccel, igent mondtam. :) Azóta minden városban, ahol van kisvonat, felülünk és megyünk egy kört.